MAKRAI PÁL

 

A legendássá vált Rock Színház alapító tagja. Máig emlékezetes szerepe a „Jézus Krisztus Szupersztár”-ban „Judás” megformálása. Több zenekarban is játszott: Apostol, Korál, Favágók stb. Pódium estje az „Ördög hárfái” Makrai Pál „zenés hitvallása” magyar költők legszebb verseinek Makay Zsolt általi megzenésítése.

 

„Találkozunk” – zenés hitvallások
Zenés irodalmi est

„Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban,
kincsben, ahol sötét van,
ahol fény ég,
nincs oly magasság,
nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.”
(Wass Albert: Látható az Isten)

 

Hajdú Zsuzsa (003)

Makrai Pál mellett az esten láthatjuk – hallhatjuk a Veszprémi színház művésznőjét Hajdu Zsuzsát is.

Műsorvezető az est producere Csányi Sándor.

 

A „TALÁLKOZUNK” zenés hitvallások – című műsorunk nagy költőink válogatott verseinek megzenésítésével készült, amely egy főhajtás e csodás művek előtt a modern zene kifejező erejével. A zeneszerző – Makay Zsolt – a Syrius, majd a legendás Corvina együttes egykori billentyűse, a hatvanas, hetvenes évek számos listavezető slágere megkomponálása után néhány éve visszanyúlt nagy klasszikusainkhoz és mintegy zenei antológiaként, több lemeznyi anyagot készített a gyönyörű versekből. Ezekből épült fel a tizenhat számból álló jelenlegi válogatás, amely egyben a szerző következő lemezének anyagát képezi „Az Ördög hárfája” c. lemezét követően.
A versek megzenésített formában követik a modern kor zenei irányzatait, felhasználva az elektromos hangszerek és nagyzenekari kiséret kombinációját. A művek zenei megszólalása a romantikus lágy dallamoktól a mai musical sodró lendületéig széles skálában mozog. Az előadásban a zeneszerző által megzenésített Ady Endre, Babits Mihály, József Attila, Juhász Gyula, Kányádi Sándor,Kosztolányi Dezső, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Reményik Sándor, Simonyi Imre, Szabó Lőrinc, Szép Ernő, Tóth Árpád, Tóth Éva, Várnai Zseni, Wass Albert művek kapnak helyet.

 

 

Vélemény, hozzászólás?