|
Zenekarok
ANIMAL CANNIBALS
A zenekar
1989-ben „született”. Első kislemezük a „Takarítónő” volt. Stílusuk rap-diszkó.
Kedvelt fellépői falunapoknak, fesztiváloknak
APOSTOL
1970 az Apostol Együttes történetének
kezdete. Többszörös tagcserével alakult ki a ma is igen sok fellépést teljesítő
formáció. 1975 a „berobbanás” dátuma.
Ekkor énekelte el Meződi József a „Nehéz a
boldogságtól búcsút venni”c. dalt. Apostolék ma is az igényes könnyűzene apostolai.
ABRAKAZABBA
A népszerű bulizenekar új show műsora az Abba együttes legjobb slágereivel
ABRAKAZABRA
A
debreceni csapat 1999-ben alakult. Hogy mennyire a zene az éltük, mi sem
bizonyítja jobban, mint hogy hazai sztárjaink: Tóth Vera, Charlie, Kovács Kati,
de még a világhírű Demis Roussos is elfogadta kísérő zenekarául.
ASTERIX LIVE MUSIC BAND
Az egyik legigényesebb és
legsikeresebb parti zenekar. Alapállásban 5 fő, de bővíthető táncosokkal is,
akik a közönséget is bevonják egy igazán ütős buliba.
BENKÓ DIXILAND BAND
„ Az idő nem számít mert a zene
örök”, vallják az együttes tagjai és ezt be is bizonyították azzal, hogy
megalakulásuk, azaz 1957 óta sikert sikerre halmoznak nemcsak itthon, hanem a
zenéjük őshazájában Amerikában is. Ők a világ egyik legjobb dixieland
együttese.
BERGENDY
Teljes
névvel Koncert-Tánc-Jazz és Szalonzenekar, röviden „ A BERGENDY”. Ők azok,
akiknek saját sikereik mellett arra is jutott idejük, hogy segítsék sok
pályakezdő fiatal útját.
BON BON
A rendkívűl sikeres duó, Török Tamás
és Szolnoki Péter szinte minden dala sláger lett,olyan amit a „cipészinasok is fütyülnek”
első hallásra. Ugyanezek a slágerek felturbózva zenekari kísérettel egyszerűen
frenetikusak. Kitűnő választás egy élő Bonbon koncert.
BIKINI
1982-ben született a zenekar Németh
Alajos és Nagy Feró bábáskodásával. D.Nagy Lajos énekesként csatlakozott a
zenekarhoz és ez igazi nagy sikerhez vezetett. 10 év múlva abbahagyták a közös
zenélést, de hamar rájöttek, hogy a „kisember” érzéseire, gondolataira nagyobb
szükség van, mint valaha, ezért 97’-ben újjáalakultak és azóta koncertjeik
száma évről évre nő.
BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA - 17 művész fantasztikus koncertje
17 fős zenekar és ez a mai cd-alapos
világban már frigyelemre méltó. Az meg különösen, hogy egy olyan zenei világot
tárnak elénk közérthető és azonnal szerethető formában, mint a jazz.
Mindenkinek ajánlható, aki egy igazi jó koncertet szeretne.
BUDAPEST KLEZMER BAND
A tradicionális zsidó zenét játszó
zenekar Amerikában és Európa számos országában elismert és nagyon kedvelt.
Alapítója Jávori Ferenc -Fegya. Az ő nevéhez fűződik a világ első és eddig
egyetlen klezmer musicalje a Menyasszonytánc, mely az Operettszínház máig
zsúfolt házas előadása.
BUDAPEST RAGTIME BAND
A zenekar 1980-ban alakult a
hagyományos ragtime alapokra. Ma már azonban játszanak jazzt,
örökzöldet és dixielandot is. Egyedül álló módon észreveszik a zenében a
humort, és ezt az előadásaikban maximálisan ki is aknázzák. Csak jó szórakozást
lehet kívánni műsorukhoz.
BRILLANTIN - báli zenekar
A
legigényesebb, legkényesebb ízlést is kielégítik, legyen az céges rendezvény
vagy elegáns parti vagy utcabál
BROADWAY BAND - báli zenekar
Ismét egy báli zenekar.
Megjelenésükkel és óriási repertoárjukkal csak ajánlani lehet Őket.
CHARLY ÉLŐ KONCERT
A szinte már legendás énekes élő
koncertje osztatlan siker, bárhol is lépjenek fel. Előadásukat ugyanúgy
tombolja végig a koncerttermek közönsége, mint a különböző fesztiválok korban
és stílusban is nagy szórtságú hallgatósága.
CRYSTAL
A Kasza
testvérek és énekesnőjük Lajtai Kati nagyon jó hangulatú,az ír zenei hangzást
is hűen követő élő koncertje.
Deák Bill Gyula és a
Deák Blues Band
1986-ban jelent meg a
Mindhalálig blues című lemeze ami egyben az „ars poetikája” is. Utol- só megjelenése a „Hatvan csapás „ 2008-as
jegyzésű. Volt Bagó a János Vitézben és Torda az István a királyban. Koncertje valódi zenei élvezet.
ELSŐ EMELET
Egy „évfordulós” koncert után kiderült,hogy nem
hogy nem felejtették el a zenekart,de óriási ünneplés közepette fogadták a régi
kedves slágereket.
Kis generáció, Édes évek, Csakazértisszerelem ( így egybeírva) vagy a Film
forog tovább, mint ahogy a zenekar is koncertezik tovább
FIRKIN – ír kocsmazene
2008-ban alakult zenekar Péter János
fuvolás ötletével. A bővérű, igazi ír kocsmazenét oly módon játszák, hogy
„jobb, mint az eredeti”. Mindazoknak ajánlható akik szeretik a különlegességet. A zenekar új produkciója a Folk Error- Vigadva sír a Magyar. Autentikus
magyar népzene és a dögös rock and roll keveréke de jó izléssel.
GHYMES
Zenekar
Szarka
Gyula vezetésével szlovákiai magyar zenészekből alakult az együttes. „A zene
egyetemes” vallják és ezt koncertjeik zenei anyaga is bizonyítja. Színpadi és
filmzenét is írtak, 9 platina lemez fémjelzi munkásságukat
HANGÁRIA zenekar
Az áthallás lehet véletlen is meg nem is. Az azonban biztos, hogy aki a zenekar fergeteges koncertjét meghallgatja, annak tömény, valódi és eredeti Rock and Roll élményben lesz része
HOOLIGANS
Első
lemezük 97’-ben jelent meg, ezzel a csapat el is indult a siker útján. Ma már óriási a „huligánok” tábora és
remélhetően még sok jó koncerttel és nótával örvendeztetik meg rajongóikat.
JAZZ STEPS
A zenekar
egy olyan zenei irányzatot képvisel, ami szinte egyáltalán nem található meg a
mai zenei palettán. Ez pedig Duke Ellington - Benny Goodman - Count Basie
stílusa. Ezt a sort folytatják természetesen saját stílusuk és érzésviláguk
hozzáadásával.
KARTHAGÓ
1979-cel
indul a történet. Szigeti Ferenc alapította és az a ritka kivételes zenekar,
ahol a tagok ma is az alapítók: Gidófalvi Attila, Kiss Zoltán, Szigeti Ferenc,
Kocsándi Miklós, Takács Tamás. Requiem című daluknál ugyanúgy kigyúlnak a
gyertyák a közönség kezében, mint 90-ben, mikor a dal megszületett
KORMORÁN
1976-ban alakította a zenekart Koltay
Gergely. Zenéjükkel missziót teljesítenek, hiszen a legősibb magyar zenei
világot öntik a mai kornak megfelelő stílusba. Céljuk, hogy 15 millió magyar
érezze az összetartozást, a megtartó erőt, meritsen bátorságot ennek
megvallásában, tiszta szívvel, emelt fővel. Ma már Nemzeti Kulturális
Örökségünk részévé válltak, dalaik „Hungaricum”-ok.
MADARAK – buli zenekar
MEGBESZÉLÉS ALAPJÁN
Bálok,
utcabálok igazi ütős zenekara. Sem ők, sem a közönség nem pihen-pihenhet, ha
játszanak
Mozaik Band : A Duo három zenei stilusban vállal fellépést.
1.) Bajor-Tiroli est 2-4 órában. Tiroli , bajor , és karinthiai muzsika szól ,
rendkívűl hangulatos és lendületes feldolgozásban. Külsőségében látványos hangzásában tradicionális.
2.) Zenei világutazás. Világkörüli zenei kalandozásra invitál a program ,bemutatva , hogy a Föld minden tája tartogat egy – egy feledhetetlen dallamot.
3.) Gyógyító zene : A klasszikus zeneszerzők műveinek feldolgozása mellett
filmzenék , musicalok is szerepelnek. Több éven keresztül léptek fel ezzel
a műsorral Németországban.
Mr. PAPAGIORGIO
„Felemel,ha rám figyelsz „ kezdődik a debütáló szá,és valóban érdemes odafigyelni zeneértőknek és zenekedvelőknek egyaránt. Kicsit poppos,kicsit funkos,kicsit jazzes és nagyon jó hangulatú
MAGNA CUM LAUDE
2009-ben 10 éves a zenekar. Gyuláról
indultak és bebizonyították, hogy tehetséggel és szorgalommal vidékről is
befuthat, „sztár” lehet egy zenekar. Ma
már meghatározók a koncertjeik.
Mysteri Gang
1998-ban alakult a trio.Kezdetben
a Johnny Cash vagy a Buddy Holly hangzású világot vitték szinpadra,később a
rock and roll és rockab illy mellé bejött a garage és a jungle hatás is. Óriási sikerrel játszák
koncertjeiket itthon is és külföldön is
OLD BOYS
1976–ban született az ötlet, 79-ben
pedig a zenekar. Akkor még kevésbé aktuális nevükkel – Öreg fiúk -
előrevetítették jövőjüket, hiszen azóta 30 év telt el és ők azóta is az OLD
BOYS. Önálló koncerteket ugyanúgy
vállalnak, mint elegáns báli rendezvényt vagy sörfesztivált.
PADÖDŐ
Alakulásuktól számítva éveik száma 21
(legszebb ifjú hölgy kor), slágereik száma számtalan. Nem adják meg magukat sem az időnek, sem a
zenei irányzatoknak, sem egyéni problémáiknak. Mottójuk: „Szép az élet…”
REPUBLIC
- egyeztetés alapján
Ez a név önmagában elmond mindent.
Vagy írni kellene három teli oldalt, vagy csak annyit, nézzék, hallgassák,
nagyon jó szórakozást.
RETROTON együttes
Vidám zenés műsor Neoton dalokkal. Fekete Tímea szinésznő képviseli az éneket és a humort,Barabás Miklós az éneket és a felhőtlen ,jó hangulatot.
R-GO
Szikora Robi a Hungáriából való
kiválása után született meg az együttes. Stílusuk senkire és semmire nem
hasonlított, „csikidamnak” nevezték, aminek igazi jelentését ma sem tudja
senki. De kit is érdekel? Lényeg az, hogy jó. A Gidákról nem is beszélve. Robi
a műsorát, legyen az élő koncert, vagy cd-s fellépés, teljes erőbedobással
énekli és száguldja végig, hogy a „Ballag a katona...” látványban is igen
hatásos dalával fejezze be.
ÚJ BOJTORJÁN
Gyerek és felnőtt koncertjeik nagyon
jó szórakozást jelentenek 3-103 éves korig. A country zene elismert
interpretálói amellett, hogy a magyar népzenei stilust is megőrizték
zenéjükben.
VEGAS SHOWBAND – koncert és báli zenekar 8 taggal
Hatalmas repertoárral rendelkeznek,
ahol megtalálható a Rock and Roll, mint a lágy, romantikus, „összebújós” dalok,
vagy a tüzes latin zene.
Zanzibar együttes
2001-ben jelent meg
első albumuk „ Nem vagyok tökéletes „címen amely rövid idön belül aranyalbum
lett. Ötödik lemezük az „Őrangyal „ pedig 2008-ban.Koncertjeik nagyon
sikeresek 8-108 éves korig
Zsédenyi Adrienn
Nem csak cd alapos fellépést vállal a
művésznő hanem élő koncerteket is. A „ Zongorista és Én „ cimű 60’-es előadása
(3fő) vagy 90’ -es élő koncertje igazi zenei csemege hangzásban és látványban
egyaránt.
Lugosi Salon Gypsy Band.
A legkiválóbb budapesti
zenészekből alakult a 6 tagú zenekar.
Műsorukon világhírű klasszikusok , népszerű régi és új szalonkompozíciók ,
valamint filmzenék és természetesen operettek és nóták
Ugrás az oldal tetejére
|