|
Musical-ek és rockoperák
BALCZÓ PÉTER
A Debreceni Egyetem Konzervatóriuma után a Grazi
Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Az Adagio együttes egyik
tagjaként ismerte meg az ország, hiszen a 3 fiatal énekes – köztük Balczó Péter
– bombaként robbant be a magyar zenei életbe. Kitűnő hangjával az
operaszínpadok elismert sztárjává válhat.
BARDÓCZY ATTILA
1983-ban
kapott színész diplomát és lett tagja a legendás Rock Színháznak. Olyan
felejthetetlen előadásokban játszott, mint az Evita, Jézus Krisztus Szupersztár,
Nyomorultak, stb. A világ számtalan országában fellépett, csak érzékeltetésül
Japánban, Olaszországban, Kanadában, Németországban. Anyanyelvi szinten beszéli
a francia nyelvet is, tehetsége mellett ez is hozzásegítette, hogy Párizsban
egy chanson versenyen elnyerte a „Legjobb Külföldi Előadónak” járó díjat.
Műsorvezetőként eleganciájával a legmagasabb igényeket is kielégíti
CSENGERI ATTILA
A
Rock Színház színpadán lépett először musical színészként a világot jelentő
deszkákra. És hogy a „világot jelentő deszka” mennyire szó szerint értendő,
95’-ben meghívták Stuttgartba a Miss Saigon egyik főszerepére. Életének egyik
fontos állomása a Madách Színház „Fantomja”. De címszereplője volt a Jézus
Krisztus Szupersztárnak is, sőt olyan nagyoperettnek is, mint a Denevér
Eisensteinje
CSENGERI OTTÍLIA
Klasszikus
balettiskolát végzett, de a zeneszeretete pici korától elkísérte. Ezért is
választott egy olyan műfajt, nevezetesen a musicalt, ahol a tánc és a zene
szinte elválaszthatatlan. A revü világába is kirándult, mikor a Budapesti Moulin
Rouge-ban fellépést vállalt. Óriási sikert aratott a Szegedi Szabadtéri
Játékokon is bemutatott Rómeó és Júlia „Montaguené”-jaként
DÉTÁR ENIKŐ
Hihetetlen
muzikalitású művész, aki játszik musicalben, operettben, férjével Rékasi
Károllyal pódium estjük országos siker, mint ahogy kivétel nélkül „szuper
teltház” a „Jelenetek egy házasságból” c. Ingmar Bergman darab, melyet saját
produkcióként játszanak. De „Dívák éjszakája” címen musical-revüvel is fellép 3
művésznő – barátnőjével Fésűs Nellyvel, Ullmann Zsuzsával és Ladinek Judittal
DOLHAI ATTILA
Tagadhatatlan, hogy ma az egyik legnépszerűbb művész
Dolhai Attila. Operettekben/Bajadér, Lili bárónő/ ugyanolyan remek, mint a
musicalekben/Rómeó és Júlia, Mozart/. Szólólemezei a toplisták élmezőnyében vannak.
GYURIN ZSOLT
Kazinczy-díjas színész. Pályáját 1993-ban kezdte. Játszott az Operett
Színházban, a Tháliában és ma is az Evangélium Színház tagja. Operettben és
musicalben egyaránt otthon van, zenés önálló estje a „Boldogság hegyén” címen
nagy siker országosan.
HOMONNAY ZSOLT – POLYÁK LILLA
Polyák Lilla a Madách Színház művésznője, Homonnay
Zsolt az Operett Színház művésze, akik számtalan színpadi szerepsiker mellett
kipróbálták tehetségüket szólóénekesként is. Ezen a sikeren felbuzdulva
2009-ben kiadták első közös lemezüket „Ketten” címen, ami 13 világslágert
jelent kiváló és hiteles tolmácsolásban. Lemezbemutató koncertsorozatuk igazi
„csemege”.
JANZA KATA
A Bergendy Szalonzenekar szólistájából lépett elő a
musicalek álló csillagává. Az „Elisabeth” című musicalben nyújtott alakítása,
ha lehet, még közelebb hozta a mai közönséghez is a magyarok által oly annyira
szeretett „Sissy” királynét. A Rómeó és Júlia „Capuletné”-jaként
világszínvonalon énekli „Montaguené”-val közös „Gyűlölet” dalát.
Műsorvezetőként, céges rendezvények „háziasszonyaként” is kiváló.
KALAPÁCS JÓZSEF
1990-ig
a Pokolgép, majd az Omen zenekar énekese volt. Igazi „rocker”, aki a musical
műfajába is kirándult, Petőfi Sándor „Nemzeti dal”-ának megzenésített
változatát a közönség felállva hallgatja végig minden fellépésén
KOÓS RÉKA
A művésznő vibráló egyénisége és tehetsége színpadra
lépésekor azonnal szembetűnő. A „Vörös Pimpernel”-ben nyújtott alakításával
(Marguerite) az érett színésznők sorába lépett. Nemcsak a musical szerepek
hiteles tolmácsolója, de a „klasszikus” táncdalokat is magas fokon, kitűnő
stílusérzékkel adja elő.
MAGÓCS OTTÓ
Első szerepét az Operettszínházban kapta, „A
Vöröslámpás ház” – „Méhes Gyuri”-jaként. Szerepei közé tartozik a Mozart! c.
musical címszerepe, amit nemcsak itthon, de Németországban is alakított. Magyar
és külföldi musicalgálák állandó meghívott művésze.
MAHÓ ANDREA
„Az aranytorkú énekesnő”.
A jelzőt Andrew Lloyd Webber „Az operaház fantomja”
„Christine” szerepének eléneklése után kapta, és amit aztán sikeres szerepek
sorozatával támasztott alá. Pl.: Miss Saigon, Nyomorultak, Szépség és a
szörnyeteg stb.
MAKRAI PÁL
A legendássá vált Rock Színház alapító tagja.
Máig emlékezetes szerepe a „Jézus Krisztus
Szupersztár”-ban „Judás” megformálása. Több zenekarban is játszott: Apostol,
Korál, Favágók stb. Pódium estje az „Ördög hárfái” Makrai Pál „zenés
hitvallása” magyar költők legszebb verseinek Makay Zsolt általi megzenésítése.
MÉSZÁROS ÁRPÁD ZSOLT
A fiatal művészt nagyon korán „próbára tette” a sors,
de hihetetlen akaraterejének köszönhetően győzött. És ennek az akaraterőnek és
természetesen tehetségnek köszönhetően elindult a musical-színészi pályán, mely
egyre csak feljebb és feljebb ívelt. 2003 óta az Operettszínház tagja. Néhány
szerep: Made in Hungária-Riki, West Side Story-Riff, Rómeó és Júlia-Benvolio,
Dr.Bőregér-Frosch, Menyasszonytánc-András.
MOLNÁR LÁSZLÓ
- TUNYOGI BERNADETT
Színészházaspár, a musical műfaj képviselői. Tunyogi Bernadett csodálatos hangjával, Molnár László
fajsúlyos előadásmódjával és remek rendezői kvalitásával a mai musical
előadások meghatározói. A „Jekyll&Hyde” c. musicalt óriási sikerrel játszották
a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
NAGY SÁNDOR
A Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical
szakán végzett. Számtalan színpadi szerepe mellett ismerte meg az ország az
„Adagio” tagjaként is a fiatal művészt. Jelenlegi Madách Színházi szerepei: Az
operaház fantomja-Raoul, Producerek-Leo Bloom, József és a színes szélesvásznú
álomkabát-József.
PAPADIMITRIU ATHINA
Budapesten született, de mint neve is mutatja görög
szülőktől. Ezt délies temperamentuma miatt le sem tagadhatná. Játszott a
Nemzetiben, a Rock Színházban és jelenleg is az Operettben. Görög estjei
rendkívül jó hangulatúak, melyet zenekarával énekel, táncol végig, sőt még meg
is tanítja hallgatóságát erre a táncra. „Latin érintés” címen nagysikerű lemeze
jelent meg.
SASVÁRI SÁNDOR
82’-ben az akkor induló Rock Színház társulatában
kezdte pályafutását. 86’-ban mutatták be a „Jézus Krisztus Szupersztárt”, ahol
„Jézust” alakította, és ez a szerep a mai napig az ő nevéhez fűződik. Jézus
személye még két darabban elkísérte őt, egyik a „Mária Evangéliuma”-beli
„Jézus”, a másik a „Sztárcsinálók” „Kyprios Jézus”-a. Kimagasló alakítása még a
„Fantom” és a „Nyomorultak” „Jean Valjean”-ja. Nagyon szereti az állatokat,
különösen a lovakat.
SIMÉNFALVY ÁGOTA
Az „ezer arcú” díva. Színészdinasztiából
származik, a zene, a tánc egész gyermekkorát végigkísérte. A Színművészeti
Egyetem elvégzése után az Operettszínházhoz szerződött. A világon az első
klezmer musicalnek a Menyasszonytáncnak (Rózsi) felejthetetlen főszereplője.
Pódiumestje Nagy Sándorral a megrendelők kedvenc programj
SZINETÁR DÓRA-BERECZKI ZOLTÁN
A művész pár kétség kívül a legsikeresebb kettős a
színpadon és a magánéletben is. Musical CD-ik és a már kapható „Duett
Karácsony” c. albumuk óriási sikert aratott, arat a zenét kedvelők körében.
Fellépéseiket a rendkívüli igényesség jellemzi, még akkor is, ha „csak” CD
alappal dolgoznak, hiszen tudják, hogy az igazi sikert csak az igazi munka
adhatja meg. Egymás iránti szeretetüket és a közönség iránti tiszteletüket a
közönség érzi és minden alkalommal viszonozza is.
VARGA MIKLÓS
Ha valakiről el lehet mondani, hogy élő legendává vált,
akkor az Varga Miklós. „István király”-a megfellebbezhetetlen, etalon. „Európa”
dalával pedig korát megelőzve összekötötte az államalapító király ezer éves
országát a majdani „Uniós Magyarországgal”. Hittel vallja „magyarságát” és
„európaiságát”. Számtalan színpadi és filmszerepe, valamint filmzenéi
elismeréséül „Év Énekese”, „Emerton” és „Artisjus-díj”-jal jutalmazták.
VIKIDÁL GYULA
A rockzenészből lett színész tehetségét színészként és
énekesként mi sem bizonyítja jobban, mint a hihetetlenül sokféle szerep mindig
hiteles megformálása. Hiszen volt „Attila fejedelem” a „Kiátkozottban”, „Ferenc
József császár” a „Beszterce ostroma”-ban, „Rex Infernus” „A vörös malom”-ban,
„Pap” az „Anna Karenina”-ban, „Peron elnök” az „Evitá”-ban, „Lázár Wolf” a
„Hegedűs a háztetőn”-ben. Azonban „Koppány” az az alakítás, ami a nevével
szinte összefort.
XANTUSZ BARBARA
színésznő aki a
a „ Familia Kft „ Krisztájaként lett országosan ismert.
Szinpadon játszott vígjátékban-Bolond
lány- tragédiában – Rómeo és Júlia-és musicalban is-Chicagó,Hair-és még
sok-sok darabban
Ugrás az oldal tetejére
|